DIGITÁLIS INGATLAN MARKETING = EVOLÚCIÓ AZ INGATLANÉRTÉKESÍTÉSBEN

1.Kezdjük a kályhától!

Aki valaha is adott el vagy vásárolt ingatlant, annak már biztosan keresztbe áll a szeme az „ingatlanhirdetés” szó hallatán.

A forgatókönyv jól ismert. Először, hirtelen felindulásból elhatározzuk, hogy dehogyis fizetjük mi ki azt a 2-5%-os jutalékot az ingatlanirodának, mi is el tudjuk adni a saját ingatlanunkat. Aztán elkezd csörögni a telefon, izzik a drót az ingatlanosok folyamatos telefonhívásaitól és megkezdődik a végeláthatatlan magyarázkodás és a jól betanult értékesítői frázisok alól való kibújás.

Majd amikor már elfáradtunk, és úgy döntünk, hogy mégis ingatlanos szakember kezébe adjuk a „kulcsot,” sok esetben szembesülünk azzal a helyzettel, hogy nem a megfelelő vásárló érkezik, illetve egy idő után már nem feltétlenül élvezi ingatlanunk a szerződéskötéskor még meglévő figyelmet.

De vásárlóként is találkozhatunk az eladói oldal hiányosságaival. Emlékszünk még a mobilos feltöltésekre, a mosatlanra a konyhában vagy a „fényképész” arcára a tükörben? Biztosan találkozunk már olyan hirdetéssel, ahol csak annyit tudtunk meg, hogy az ingatlan „eladó,” vagy helytelen és felesleges információval teletűzdelt hirdetési szöveggel. És számoltuk azt az elvesztegetett időt, amikor olyan ingatlanhoz kellett munka után vagy helyett elmennünk, amelyik nem igazán tükrözte az elmondottakat vagy a leírtakat?

De ahol probléma merül fel, ott kisvártatva a megoldás is megérkezik!

Ismerkedj meg a Dog & Pony ingatlan marketing szolgáltatásával!

 

2. Mi is az ingatlanmarketing?

 

Nagyon egyszerűen: profi digitális marketing és ingatlaneladás, magánúton, saját weboldallal.

Ingatlanhirdetést manapság már bárki fel tud adni, ingatlant profi módon marketingelni… nos, az egy egészen más liga, mivel nem elég csak megjelenni, a gyorsaság és hatékonyság érdekében ki is kell tűnni!

A Dog & Pony digitális marketingiroda közel egy évtizedes digitális marketingtapasztalatát most már az ingatlanpiacon is kamatoztatja. Mi az ingatlanmarketing szolgáltatás során elkészítjük számodra ingatlanod saját weboldalát, amivel gyorsan, költséghatékonyan és profi módon tudod ingatlanodat hirdetni és eladni.

 

3. Mit nyerek a digitális ingatlaneladással?

 

  1. Pénzt: A digitális ingatlaneladás messze nem kerül annyiba, mint az ingatlanirodák által általánosan megszabott 2-5%-os jutalék. Ezzel egyszerre két legyet is lehet ütni egy csapásra: az alku során sokkal nagyobb lesz a mozgástered, illetve eladáskor sokkal több pénz marad a zsebedben.
  2. Időt: Az ingatlanmarketing segít abban, hogy megszűrje a vásárlóid körét, így csak olyan személyek jelentkeznek majd a hirdetésedre, akik valóban olyan paraméterekkel rendelkező ingatlant keresnek, mint amilyen a tiéd.
  3. Értéket: A Dog & Pony az ingatlanmarketing szolgáltatás során, mind a piacon megszerzett több éves tapasztalatát, mind pedig a sokat látott és tapasztalt szakembergárdáját is beveti annak érdekében, hogy ingatlanod eladása akár „tankönyvi példaként” is megállja a helyét!

BÍZZ MEG MINKET INGATLANOD ELADÁSÁVAL!

LÉPJ VELÜNK KAPCSOLATBA!

4. Mi az ingatlan marketing terv összeállítás menete?

 

  1. Konzultáció: A legelső lépés, hogy tisztázzuk, mit is szeretnél és azt a Dog & Pony milyen módon tudja megvalósítani. Az ingatlan marketig terv első, konzultációs lépése során átbeszéljük a részelteket, valamint kifaggatunk a szükséges információkról.
  2. Az ingatlan felmérése, videózás és fotózás: Az ingatlan marketing terv második lépésében meghatározzuk a célcsoportot és profi módon elkészítjük az ingatlanod fényképes portfólióját és videóját. Nagy értékű weboldal esetén önálló weboldalt építünk.
  3. Az előkészületek: A konzultáció során elhangzottak alapján megírjuk ingatlanod szöveges hirdetését és a felmérés során készült képekkel együtt elkészítjük ingatlanod saját weboldalát, majd felvázoljuk a digitális ingatlaneladás promóciójának menetét a közösségi médiában.
  4. Az ingatlanmarketing beindítása: Izzítjuk a promóciót, továbbítjuk a beérkező megkereséseket, adatbázist készítünk az érdeklődőkről, rendszeresen kommunikáljuk a fejleményeket és, amennyiben szükséges, finomhangoljuk a weboldalt és a marketingstratégiát.
  5. Az ingatlan bemutatása: A leendő vevőket igény szerint te magad fogadod. Bemutatod az ingatlant és visszacsatolást produkálsz felénk a hirdetések hatékonyságára vonatkozóan.
  6. Az adás-vétel nyélbeütése: Az ingatlan marketing terv és kampánymenedzsment a mi dolgunk, azonban a legvégső lépést, az érdeklődők vevővé konvertálását és az adás-vétel lebonyolítását, már neked kell megoldanod.
  7. Tehát röviden: a marketing és a sales feladatok különválasztásával, neked már kizárólag az érdeklődők fogadásával és vevővé konvertálásával kell foglalkoznod, miközben a fotózás, videókészítés és hirdetés a mi feladatunk.

 

BÍZZ MEG MINKET INGATLANOD MARKETINGJÉVEL!

LÉPJ VELÜNK KAPCSOLATBA!

GYIK

GYAKORI KÉRDÉSEK SZOLGÁLTATÁSUNKKAL KAPCSOLATBAN

MEDDIG FUT AZ INGATLANOM MARKETINGJE?

A konzultáció során megállapodott ingatlanmarketing összegért a weboldalad az ingatlan eladásáig él, az ingatlanmarketing szolgáltatást az adás-vétel lezárásáig biztosítjuk.
Amennyiben bármilyen kérdésed merülne fel, vagy csupán további információra lenne szükséged ingatlan marketing szolgáltatásunkkal kapcsolatban, bátran keress fel elérhetőségeink bármelyikén, a Dog & Pony csapata késéggel áll rendelkezésedre!

MENNYI IDŐBE TELIK MAJD AZ INGATLANOM ELADÁSA?

Az ingatlanmarketinggel ingatlanod optimális vásárlói célcsoportját célozzuk meg. Ezzel kizárjuk azokat a lakáskeresőket, akiknek a te lakásod nem a legjobb választás, illetve a „turistákat,’ így ezek után már személyesen csak a lehetséges vevőket kell fogadnunk.

MENNYIBE KERÜL A DOG & PONY INGATLANMARKETING?

Az ingatlanmarketing árát a személyes igényeid mentén alakítjuk ki. Az ár nagyban függ attól, hogy csak a folyamat bizonyos lépéseire vagy az egész folyamatra adsz megbízást a Dog & Pony-nak.
Amennyiben azonban a teljes ingatlan marketing terv lebonyolítása mellett döntesz, úgy biztos lehetsz abban, hogy lényegesen kevesebbet fogsz fizetni, mint amennyit egy ingatlaniroda esetén fizetnél.

MIBEN MÁS A DOG & PONY AJÁNLATA, MINT EGY INGATLANIRODÁÉ?

Az ajánlat ugyanaz: eladjuk az ingatlant. Csak a Dog & Pony ingatlanmarketing szolgáltatásával mindezt olcsóbban, hatékonyabban és professzionálisabban teszi, úgy, hogy neked már csak a valóban potenciális vevőkkel kell találkoznod és a szolgáltatásunk kedvező árának köszönhetően az ingatlan eladása után sokkal több pénz marad a zsebedben.

MIBEN TUD SEGÍTENI A DOG & PONY?

A Dog & Pony az ingatlanmarketing bármely lépését és igény szerint annak egészét levezényli. Amennyiben minket választasz, biztos lehetsz benne, hogy ingatlanod marketingjének útját a szakma harcedzett és sokat látott szakemberei fogják egyengetni.

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

© 2014-2020 All Rights Reserved,
Dog and Pony marketing agency

Previous Next
Close
Test Caption
Test Description goes like this